Az idei tanévben 29 roma fiatal tanulmányait segíti Kaposvár

forrás:kapos.hu

Az idén huszonkilenc roma tanuló pályázott sikeresen a kaposvári ösztöndjra, így a 2020/2021-es tanév első felében hét fő felsőfokú, hét fő középiskolai, öt fő szakiskolai, tíz fő általános iskolai pályázó nyerte el az anyagi támogatást -írja a kapos.hu.

A tizenkettedik alkalommal meghirdetett pályázat nagy segítség a kaposvári roma diákoknak, amely havi 5-20 ezer forint közötti támogatás jelent. A roma tanulók tanulmányi ösztöndíjára fordítható összeg két és fél millió forint Kaposvár költségvetésében. Azok a fiatalok, akik állandó kaposvári lakcímmel rendelkeznek, valamint saját családjukban nevelkedő roma származású tanulók, illetve hallgatók, tanulmányi eredményeik alapján érdemlik ki az ösztöndíjat. A pályázat elbírálása során - a pénzügyi keret függvényében - továbbra is előnyt élveznek azok a hallgatók, akiknek tanulmányi eredményük a legjobb. Az ösztöndíjhoz az általános iskola 7. osztályától 4,5-ös, a szakközépiskolában és gimnáziumban négyes, a szakiskolában 3,8-as, a felsőfokú intézményben 3,5-ös átlag elérése szükséges. További feltétel, hogy vállalják, hogy továbbtanulnak, középfokon vagy felsőfokon szakképesítést szereznek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!