Az államnak kellett tőkét emelni a balatoni hajózási cégben

Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tőkéjét, szerepvállalásával komplex fejlesztések kezdődhetnek a balatoni hajózásban - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtótájékoztatón kedden, Siófokon.

Guller Zoltán elmondta: a Bahartnál hosszú évek óta elmaradtak a fejlesztések, most azonban új korszak kezdődik. A tőkeemelés célja, hogy a cég fejlesztéseket hajtson végre, és ezzel új lendületet vegyen a balatoni hajózás. A vezérigazgató bejelentette, hogy a társaság hajóflottája megújul, ennek részeként négy új kompot állítanak szolgálatba Szántód és Tihany között és modernizálják a személyszállító hajókat is. 2008-ban a Bahart állami tulajdonrésze ingyenes vagyonjuttatással és tőkeemelési elvárással került 21 tóparti önkormányzat tulajdonába. Az év elején az állam közel 35 százalékos tulajdonrészt szerzett cserébe azért, hogy elengedte az önkormányzatok 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségét. Kedden az állam a tulajdonosok egyhangú támogatásával 6,6 milliárd forinttal megemelte a cég 4 milliárd forintos tőkéjét, és ezzel valamivel több mint 75 százalékos tulajdoni hányadot szerzett. Az állami tulajdonosi jogok gyakorlója az MTÜ.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!