Augusztus végén Bőköz fesztivált rendeznek az Ormánságban

Immár negyedik alkalommal rendezik meg Baranya megye Ormánság tájegységében a Bőköz összművészeti fesztivált. Augusztus 23-tól 25-ig Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Ős-Dráva Látogatóközpontja várja az érdeklődőket.

"A fesztiválon erős innovációs programok is lesznek, kiemelt vendég lesz a Pécsi Tudományegyetem, több intézménye és szaka. Megpróbálnak olyan dolgokat újraértelmezni, amely a falu hagyományából adódik, és idén lesz kínai ház is" - fejtette ki Márta István fesztiváligazgató az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában. Szintén jelen lesz a Bőköz fesztiválon a Nemzeti Művelődési Intézet, amely Baranya mellett Tolna és Somogy megye különféle hagyomány- és értékőrző projektjeit és gasztronómiáját is bemutatja. A rendezvény zenei kínálatában ott lesz mások mellett a Ghymes, az LGT-dalokkal érkező Karácsony János vagy a Talamba Ütőegyüttes a Hot Jazz Banddel. A fesztiválon lesz templomjáró túra és hagyományosan segítik a helyi diákokat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!