Átadták a gyerekklinika új ifjúságpszichiátriai részlegét Pécsett

Pénteken adták át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának új gyermek- és ifjúságpszichiátriai épületét – olvasható az egyetem honlapján. A beruházás európai uniós forrásból valósult meg, közel 1,2 milliárd forintból.

A folyamatosan emelkedő gyermekpszichiátriai esetszám miatt kiemelt jellentőségű beruházás során az eddigi 15 ágyas egység helyett egy önálló, háromszintes, összesen mintegy ezer négyzetméteres, 25 ágyas gyermekpszichiátriai részleget alakítottak ki Gyermekgyógyászati Klinikánál. Mint írják, az egy négyágyas, két kétágyas, öt háromágyas és két magaskockázatú, egyágyas kórterem mellett az ambuláns helyiségek és orvosi szobák is helyet kaptak 3 szinten, összesen 975 négyzetméteren. Az épületátadót követően letették az alapkövét a szomszédos területen a gyermeksürgősségi leendő épületének is: az intézmény 1300 négyzetméteres lesz, és közel ugyanekkora részét újítják fel a meglévő gyermekklinikai épületegyüttesnek, összesen közel 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból. Egy új, korszerű műtőblokk épül és gyermeksebészeti osztály is átalakul: gyermekbarát kórtermek épülnek a baleseti sérült, a sebészeti és a fül-orr-gégészeti betegek számára, továbbá az eszközparkot is modernizálják.

fotó:pecsma.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!