Alternatív tanítási napot rendeznek Pécsen

A belváros több pontján szervez programokat a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás és a velük együttműködő civil szervezetek január 31-én. Az esemény apropója, hogy a január 31-i tanár- és diáksztrájkhoz, valamint a szolidaritás napjához kapcsolódva teremtsen alkalmat arra, hogy a pedagógusokat is támogató kiállások mellett a tanulók részt tudjanak venni iskolán kívüli kreatív és kulturális programokon – olvasható az esemény oldalán.

A részvétel ingyenes, de a foglalkozások jellegéből adódó korlátozott létszám miatt regisztráció szükséges. A további csatlakozókat érkezési sorrendben, a szabad helyek függvényében fogadják. Az elsősorban középiskolásoknak szóló programokra szeretettel várnak másokat is. A pecsma.hu tájékoztatója szerint pl. a Szabadkikötőben lesz Demokratikus játszótér, vagy épp középiskolao zenekari bemutató, az Emberség Erejével Alapítvány műhelyében egy új online játékot lehet kipróbálni. A Made in Pécs szervezésében Bosák Levente, a Pécsi Művészeti Gimnázium oktatója magyarórákat tart, az Apolló moziban filmvetítés lesz, a Trafikban Emberi jogi foglalkozások az Amnestyvel, az Alaksorban pedig Kreatív mozgás órák Spanicsek Valentinával.
Fotó:PONT facebook

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!