631 településen több mint 16 ezer fülesbagoly telelt hazánkban

Mintegy 16 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a felmérések szerint – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Az MME január közepén a lakosság segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok országos felméréséhez.

A beérkezett adatok alapján Magyarország 631 településén, 871 helyszínen 16 ezer 82 erdei fülesbagoly telelt. A felmérésben a lakosság mellett az MME ragadozómadár-védelmi szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálata, négy óvoda és hat általános iskola, összesen több mint ötszáz fő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok, 2020-ban pedig 201 olyan településről is kaptak információkat, amelyekről az előző évben nem.Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az egyik legsokatmondóbb a hazai agrárgazdaságot érintő információcsoport, amely szerint a Magyarországon tartózkodó mintegy 16 ezer bagoly több mint négymillió mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztított el a 2019/2020-as telelési időszakban.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!