15 ezren indulnak jövőre a Balaton Ultramarathonon

Tizenötezer indulója lesz jövőre a 14. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalaton elnevezésű Balaton-kerülő tömegsportrendezvénynek, amelyen egyéniben és váltóban, futva vagy kerékpározva teljesíthető a 221 kilométeres táv.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Zelcsényi Miklós versenyigazgató bejelentette, hogy miután az idén májusban megrendezett Ultrabalaton után a 13 ezer résztvevő 5,2 tonna szemetet "termelt", úgy döntöttek, hogy 2020-ban zöld szemléletű rendezvényt szerveznek. A már hagyományossá vált tésztapartinkon csak újrahasznosított, illetve papírból készült evőeszközöket és tányérokat adnak a vendégeknek, a rajtcsomagokba ezentúl nem helyeznek el szórólapokat, nyomtatott műsorfüzetet pedig nem fognak gyártani, de a résztvevők számára minden információ elérhető lesz online, illetve a fejlesztés alatt álló mobiltelefonos applikáción. A nagy európai futóversenyek közül az Ultrabalaton lesz az első ilyen, zöld szemléletű, környezettudatos esemény. A frissítőpontokon felgyülemlett műanyagpalackokat szelektíven gyűjtik és adják majd le, hogy újrahasznosítható alapanyaggá váljanak.

Fotó: csupasport.hu
 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!