10 éves a Zselici Csillagoségbolt-park

Európában elsőként, a skóciai Galloway Forest parkkal közösen 2009. november 16-án nyerte el hivatalosan a nemzetközi csillagoségbolt-park címet a Zselici Tájvédelmi Körzet, írja a Duna-Dráva Nemzeti Park közösségi oldala.
 

A csillagoségbolt-park létrehozásában több szervezet működött együtt, a Magyar Csillagászati Egyesület, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, az MEE Világítástechnikai Társaság és a Zselica Szövetség formális együttműködést is kötött, később a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. is tettekkel támogatta a projektet. A természetes éjszaka védelme, a természeti értékek bemutatása mellett a projekt egyik fő célja volt, hogy felhívják a figyelmet a fényszennyezés jelenségére. Azóta még inkább beigazolódott, hogy a természetes sötét éjszakai környezet a természeti egyensúly, a biológiai sokféleség szempontjából ugyanolyan fontosságú, mint a tiszta levegő, a szennyezésmentes víz és talaj.
Tíz év eltelt azóta, hogy a Zselici Tájvédelmi Körzet megkapta a kitüntető címet, s a Zselici eredményeknek köszönhetően közben a Hortobágy és Bükk is csatlakozott a sorba, így mára három ilyen védettséget is elnyert területünk van, és továbbiak is várhatók, írta a Sokszínűvidék.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!