10 év szabadságvesztésre ítélték a holland kábítószerkereskedőt

A Somogy Megyei Főügyészség vádiratával egyezően hozott a Kaposvári Törvényszék ítéletet egy 31 éves holland állampolgárral szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult bűnügyben.

A vádban foglaltak szerint a férfi 2019 augusztusában egy balatoni zenei fesztiválon vett részt, ahol többféle kábítószer-hatóanyagú szert értékesített, miközben fogyasztott is az áruból. A vádlottnál nagy mennyiségben találtak a rendőrök ömlesztett és kiporciózott porokat, tablettákat, bélyegeket, amelyek kannabiszt, amfetamint, ketamint, LSD-t és MDMA-t tartalmaztak. A férfinál továbbá a kereskedéshez szükséges eszközök – mérleg, üres simítózáras tasakok -, valamint a kábítószer eladásából származó több, mint másfél millió forintnak megfelelő készpénz is volt. Az ügyészség vádiratában a letartóztatásban lévő kereskedőre fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint kiutasítást indítványozott. A bíróság vádlottat – az ügyészségi indítvánnyal egyezően - 10 év fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította az országból. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, azonban a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be, ezért a döntés nem jogerős.

fotó:pestisracok.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!