Helyi Hírek

Változik a barcsi földhivatal ügyfélfogadási rendje is májustól, mert egységesítik a munkarendet a hivatalok között. 

Fontos, hogy a családok átmeneti otthonaiba „ne ragadjanak be” a krízishelyzetbe jutott családok - hangsúlyozta Czibere Károly államtitkár Kastélyosdombón.

 

"Tavaszi fáradtság Napját" szervez a Kaposvári Szc Dráva Völgye Középiskola Diák Önkormányzata.

 26 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a tavalyi évben a Barcsi Rendőrkapitányság illetékességi területén , ez 4-el kevesebb mint az előző évben.

Április 24-én ünnepelték hazánkban a Népviselet Napját. Tavaly óvodai csoportok, iskolai osztályok, egyesületek, családok, irodai dolgozók, iparosok mutatták be, hogyan ünneplik a népviselet napját németül a Tracht Tagot, milyen ruhában mentek dolgozni, élik a mindennapjukat és milyen módon jelezték, hogy számukra fontosak őseik hagyományai, illetve az, hogy a magyarországi német közösséghez tartoznak.

Ismét pályázhatnak a civilek. Barcs Város Önkormányzata ugyanis idén is kiírta pályázatát a város illetékességi területén működő, az Országos Bírósági Hivatal által vezetett névjegyzékbe bejegyzett civil szervezetek 2016. évi támogatására.

Izgalmasnak ígérkező kiállításon látható május 6-tól a jubiláló barcsi Boróka Táncegyüttes története.  A 40 éve működő csoport egykori és mai tagjai gálaműsorral készülnek a jubileumra.

Május 14-ére, egész napos horvát rendezvényt szervez a vízvári nemzetiségi csoport, melyre hivatalos a barcsi Podravina Együttes is - mondta el Csende Jánosné, a Barcsi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke a Dráva Hullám Melózáró című műsorában hétfőn.

 

barcsi hajó

A Balaton és a Tisza, valamint a dunai hajók jegyárait is figyelembe kell venni, amikor a barcsi hajózás díjairól beszélünk – mondta a Híd Televízió kérdésére válaszolva Karvalics Ottó polgármester.

 

Drávai rendőr

A megszokott útvonalhoz képest éppen fordítva közlekedett egy migráns, a barcsi rendőrök fogták el a Dráván a férfit. Az algír állampolgár Csehországból indult visszafelé Szlovénián át, majd a horvátok fogták el a Dráván, de tőlük is megszökött. 

Barcsi Vénusz Mazsorett Csoport

Ismét remekeltek a barcsi mazsorettek a siófoki, immár nemzetközire bővült Vándorkupa versenyen. Három ország 29 településével versengtek a barcsi lányok a legjobbnak járó elismerésekért.

 

Idén is megmérkőztek a Barcs környékén működő önkéntes tűzoltócsapatok. A nők is kivették a részüket a küzdelemből – tájékoztatott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

Megvan a hivatalos időpont, május 8-án indulhat a barcsi hajózás - mondta el szerkesztőségünknek Karvalics Ottó polgármester.

Gyönyörű tavaszias időben vághattak neki a barcsiak a „Geocaching” elnevezésű túrának szombaton, hiszen a Barcsi Városi Sportegyesület Túraszakosztályának és Barcs Város Önkormányzatának közös szervezésében ezúttal is „kincskereséssel” várták a kikapcsolódni vágyókat.

A felújított Barcsi Piac épületében még múlt év decemberében rendeztek először gyermek- és bababörzét.

drávaszentesi rackanyáj

Szent György napjához közeledve ebben az évben is kihajtották téli szállásukról a rackajuhokat. A Duna-Dráva Nemzeti park munkatársai 15 évvel ezelőtt kezdtek el rackanyájjal legeltetni darányi Borókásban, ekkor még csak 10 birkával. 

Barcsi gimnázium angolverseny

Ebben az évben is megrendezte a Széchenyi Ferenc Gimnázium az Országos Angol Nyelvi Versenyt. A 9.-10. osztályos tanulók az egész országból érkeztek Barcsra azért, hogy részt vegyenek a megmérettetés második fordulóján. 

 A Föld napját ünnepelték a Széchényi közi óvodában. A rendezvény versikékből és dalokból font kis műsorcsokorral indult, ahol minden a környezetvédelemről szólt. 

barcsi strandkönyvtár

A vasárnapi Kopogtató vendége Vértes Gábor könyvtárigazgató lesz a Dráva Hullámon, aki magát szívesebben titulálja a legöregebb könyvtárosnak. 

Közel 13 ezer migráns került elfogásra illetve átvételre a horvát hatóságoktól a 2015. szeptember 20-tól a barcsi határátkelőn, a tömeges migrációs helyzetben-derül ki a rendőrség beszámolójából. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!