Helyi Hírek

Lombgereblyézés és szállítás, valamint karácsonyi előkészület a Városgazdálkodási Igazgatóság munkatársainak feladata a következő időszakban.

Barcs Város Önkormányzata Képviselőtestülete novemberi ülésén módosította az önkormányzat rendelkezése alatt álló lakások bérletéről szóló, valamint az önkormányzati lakások lakbéréről és helyi támogatásáról szóló korábbi önkormányzati rendeletét. Ennek értelmében a jogosultsági kategóriák és a négyzetméter árak is változtak. 

Az idei évben is ünnepi nyitvatartással várja vendégeit a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ az év végén, és a következő év elején.

Barcs Város Képviselő testülete novemberi ülésén a választási eljárásról szóló törvény alapján megválasztotta a 2024-es választásokhoz kapcsolódóan a helyi választási bizottság tagjait és pót tagjait. A jövő évi választás új eleme a helyhatósági vonatkozás mellett az Európai Parlament összetételét meghatározó szavazás. 

Két barcsi diák is indult a Magyar Speciális Olimpia Szövetség által rendezett Országos úszó versenyen Százhalombattán. Egyikük a két napos verseny dobogósai között is helyet kapott.

A barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központ igazgatója nyilatkozott a Híd Televíziónak a decemberi hétvégék programjainak alakulásáról, mert ismét lesz Adventi forgatag. Részletek a hétfői Barcsi Krónikában.

Az idei évet is versennyel zárja a Dráva Úszó és Szabadidősport Egyesület. A Barcs Kupa idei időpontja december 9.

 

Ebben az évben is várják a már hagyományossá vált Adventi Kézműves Pályázatra a pályaműveket, amely idén a „Minden, ami karácsony” címet kapta. 

Ezzel a címmel indult egy új kezdeményezés a vármegyében. Az akcióhoz öt, város, köztük Barcs kulturális intézménye is csatlakozott, akik segítenek elkészíteni az adventi játszóházakban a tűzoltóknak szánt karácsonyfadíszeket.

Első helyen végzett a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium csapat az Euroscola vetélkedőn, amelyet az Európai Parlament Nagykövet iskoláinak hirdetett az EP Magyarországi Kapcsolattartó irodája. Az Európai Unióról szóló csapatversenyt 34 iskola oldotta meg az ország minden pontjáról és közülük került ki nyertesként a Széchényi csapata.

Az elmúlt hetekben ismét segítő kezet nyújtottak az Őrláng Egyesület önkéntesei, ezúttal is a lakosságot, illetve a lakosság tulajdonát képző tárgyak biztonságát óvták meg szakértő munkájukkal.

Múlt hét végén Tápiószentmártonban megkezdődött a Magyar Lovas Szövetség fedettpályás fogathajtó bajnoksága. A Barcsi Lovas Sportegyesület, a szezon első fordulójában, a várost két fogattal képviselte. Mindketten sikeresen szerepeltek a kvalifikáción.

Alig 10 napjuk marad a Deákos-diákoknak az idei adventi felhívás elkészítésére. Mézeskalács házakkal rukkolhatnak elő.

Közel félszáz kerítésoszlop esett áldozatul egy vandál támadásnak a Barcs egyik ipari területén. Az esetre a múlt héten derült fény.
 

Javában zajlanak a judo sportág top versenyei, a Magyar Bajnokság korcsoportos megmérettetései, melyek közül a Junior „B” zajlott a hétvégén, ahol Maráz Nándor újabb pontokat szerzett a Barcsi Judo Sportegyesületnek.

Idén csatlakoztak először a KEVE programhoz a barcsi intézmények, a „Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!”  elnevezésű baleset-megelőzési oktatóprogram keretein belül, a diákok, már az iskolapadban megtanulják a helyes közlekedés szabályait.

Újabb kiváló eredménnyel büszkélkedhet a Dráva Úszók Egyesülete, ezúttal egy speciális versenyeredmény hozta meg a sikert az egyesület részére. Aranyi Alexa először vett részt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség által rendezett Országos úszóversenyen, melynek Százhalombatta adott otthont.

Sajnos ismét nem sikerült pontot szereznie az FC Barcs férfi felnőtt labdarúgó csapatának, ezúttal Öreglakra látogattak a darazsak, pont nélkül tértek haza.

Barcsi iskolások is részt vettek a Magyarság KicsiNagykövete Programon, ahonnan nem kis elismerésekkel tértek haza városunkat képviselő diákok.

Bár hivatalosan még egy le nem játszott mérkőzés pontjainak jóváírását várja az FC Barcs női labdarúgó csapata, a számítások alapján azonban biztosan állítható, hogy a tabella első helyén zárják a bajnokság felét.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2023. november 20.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!