Zegzugos ellentmondásos utat járt be Barcs

Zegzugos ellentmondásos utat járt be Barcs, fogalmazott Rózsás Márton, a város díszpolgára, egykori munkahelyén megnyíló kettős kiállításon, köszöntőjében. A tárlat ékes bizonyítéka annak, hogy a településen tehetséges alkotókból sosem volt hiány. Képző- és iparművészet, vagy éppen irodalom terén napjainkban is maradandót alkotnak. Mérnökök, tanárok, szakmunkások sőt diákok is bemutatkoznak egy-egy alkotással a város 40 éves jubileuma alkalmából. Ugyan akkor a négy évtized egy másik tárlaton, a városfejlődés folyamatát jelenti.
 

Rózsás Márton, a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely egykori munkatársa, a Dráva Múzeum alapítója és a gyűjtemény nagy részének, a 40 év muzeális emlékanyagának gyűjtője és őrzője úgy fogalmazott,…” zegzugos, olykor ellentmondásos utat járt be a település. 1797-ben mezővárosi címet kapott, aztán 1871-ben elvesztette azt, és kisközséggé degradálódott. 1911-től nagyközségi címmel a megye egyik legnagyobb települése volt, de 1945 után éppen csak megütötte a közösségi rangot. 1970-ben másodszor is nagyközség lett, majd 1979-ben, némi hátszéllel, és egy agilis tanácselnök munkájának köszönhetően, végre visszaszerezte városi címét.” Az akkor kezdődött fejlesztések és változások pillanatai az emeleti kamarateremben láthatók.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Bauer Vendel

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!