Vízfogyasztás növelés a cukros üdítők kárára

Az egészséges életmód, azon belül az egészséges táplálkozás, a cukros üdítők mellőzése és a vízfogyasztás növelése kapta a főszerepet a Széchényi Ferenc Gimnáziumban a közelmúltban. Egy egész hetet szenteltek a témának.

Plakátokat, verseket, rajzokat és videókat készítettek március közepén az egészséges táplálkozás jegyében a barcsi gimnazisták. Egyrészt az Aktív Iskola Program részeseként, „Az egészség a legnagyobb kincs” címmel tartottak témahetet 2024. március 18-22. között, másrészt csatlakoztak a 14. HAPPY-héthez, ami az ország legnépszerűbb vízfogyasztást népszerűsítő programja. A két program nem véletlenül futhat egymással párhuzamosan, ugyanis a legnagyobb gond a túlsúly, és a vízfogyasztás hiánya.
Kulcsárné Tóth Ágota programvezető szerkesztőségünknek elmondta, sajnos már a magyar diákok is egyre túlsúlyosabbak, ezért elindult egy országos program, mely nem csak felhívja a figyelmet a problémára, de megoldásokkal is szolgál, vagy legalábbis javaslatokkal azon oktatási intézményeknek, akik csatlakoznak. Ez az Aktív Iskola Program, melynek pár éve a Széchényi Ferenc Gimnázium is tagja. Nem véletlen. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt a diákok átlagsúlya, ami a covid felerősödött. A témahéten a szülőknek az iskola védőnője, Knollné Felber Mária tájékoztatást tartott a rendszeres szűrések eredményeiről. Mint kiderült, heti rendszerességgel méri a vérnyomásokat, ellenőrzi a pulzusszámokat, a vércukorszintet és a testsúlyt. Ezekből a mérésekből, és a kikérdezésekből egyértelművé vált, hogy a cukros üdítők és energiaitalok átvették a főszerepet a gyermekek folyadékbevitelében, de a cukros ételek is az élen állnak. Mindemellett nem csak csökken a vízfogyasztás, hanem olyan diákok is vannak, akik egész nap nem isznak semmit. Épp ezért arra a kérte a diákokat a védőnő, hogy változtassanak az arányokon, a szülőket pedig arra, hogy figyeljenek oda minderre.
Kulcsárné Tóth Ágota elmondta, hogy a gyermekkori súlyos elhízás előfordulása Magyarországon átlagosan 2,1%. Ez mintegy 20 000 súlyosan elhízott gyermeket jelent. A 6-8 éves gyermekek több mint 20%-a (fiúk 20,5%, lányok 21,9%) túlsúlyos vagy elhízott. Ezzel Magyarország jelenleg a lányoknál világviszonylatban a túlsúly 200-as listáján 99., az elhízásén pedig a 85. helyen áll. A barcsi gimnazisták közül is minden harmadik gyermek túlsúlyos vagy elhízott. Aktív iskolaként havonta körbejárják a témát, és többen életmódváltásba is kezdtek. Közülük páran a témahéten beszámoltak arról, mi indította el őket ezen az úton, és milyen tapasztalataik vannak.
Nagyon fontos, hogy minden diák tisztában legyen azzal, hogy a túlsúly a felnőttkori krónikus betegségek: szív-érrendszeri betegségek, anyagcsere problémák, daganatos betegségek stb., egyik fő okozója, és ezt megelőzhetik megfelelő táplálkozással és aktív életmóddal.  Azt is fel kell ismerniük, hogy a víz milyen fontos szerepet tölt be a szervezet működésében, a gondolkodásban. A víz, többek között biztosítja a vérkeringést; befolyásolja a vér megfelelő összetételét; szabályozza a vérnyomást; lehetővé teszi a tápanyagok, salakanyagok és gázok oldását, szállítását; biztosítja a szervezet állandó, belső hőmérsékletét, valamint elősegíti az ízületek megfelelő működését. Aki nem iszik naponta minimum 2-3 liter vizet, önmagát teszi tönkre.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!