Vízelvezetést, figyelmeztető táblákat kértek eddig a városkörzeti találkozókon

A Szentesi utcán nagyon gyorsan mennek az autók, mégsem enged zebrát létesíteni az állami hatóság. Ezt is felvetették a városkörzeti találkozón a lakók a Szegedi Tibor Közösségi Házban. Ide figyelmeztető táblák kihelyezését kezdeményezi az önkormányzat – mondta a lakossági felvetésre Koós Csaba polgármester és Tatai Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője.

Emellett az Új Élet utca vízelvezetése is szóba került, ahol a csapadékvíz udvarokba folyt be a heves esőzések után. Elhangzott: az itt lakók egy része tiltakozott az árok kiásása ellen, mások pedig szeretnék azt. Így az önkormányzattal közösen arra jutottak a körzetben élők, hogy mindenki igyekszik segítséggel biztosítani az autós behajtást az épülő árok felett és igyekeznek rászorítani a többieket is arra, hogy ne betemetéssel oldják meg a kapun történő behajtást. Barcson évek óta a lakók kéréseit is számba veszik a költségvetés tervezésekor, városkörzeti találkozókon gyűjtik a tapasztalatokat. Ma az Arany János Általános Iskolába, hétfőn pedig a Bem utcai Közösségi Házba várják még az érdeklődőket. Mindkét helyszínen 17 órakor kezdődik a fórum, ahová minden barcsit vár az önkormányzat – tájékoztatott a Polgármesteri Hivatal.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!