Visszatérnek az iskolapadba az ipari diákjai

Június 2-től csak igazoltan maradhatnak távolt a tanítástól a KSZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolájának diákjai – tájékoztatott az intézmény. A korábbi rendelkezések szerint a szakmai képzést nyújtó intézmények fenntartói határozhattak arról, hogy jövő keddtől miként folytatják a tanítást.

Az ipari iskola igazgatója korábban elmondta: a korlátozások idején át kellett csoportosítaniuk a tananyagot és a rendet, így a tantermen kívüli digitális oktatás során tömbösítve az elméleti anyagot adták le. Az iskola közleményében hangsúlyozta: a tanulócsoportok beosztását a bejáratnál találják meg a diákok, kedden 7:40-kor kezdődik az első tanóra. Az diákok élhetnek a távolmaradás jogával, de ehhez a szülőknek nyilatkozniuk kell. A nyilatkozatokat nem küldik ki elektronikusan, a szülők és gondviselők részére a formanyomtatványok a titkárságon lesznek elérhetők és csak személyesen lehet őket átvenni. Az iskola kiscsoportos rendben szervezi majd az oktatást a tanév végéig. Somogy megyében a Kaposvári Szakképzési Centrum 10 tagintézménye közül két iskola, a Lamping József Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola valamint a Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola hívja vissza a diákokat az iskolapadba, míg máshol marad a távoktatás a tanév végéig, azaz június 15-ig.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!