Vidámság költözik a Művelődési Házba vasárnap estére

Vasárnap este a humor nagyágyúi érkeznek a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központba 19 órai kezdettel az Ide is jövünk többet című műsorát mutatja be a közkedvelt Varga-Aradi páros. Jegyek vannak még, a helyszínen bárki megválthatja.

Csaknem 30 éve van a humorista pályán Aradi Tibor és Varga Ferenc József, akik bár lépnek fel külön-külön is, de karrierjük összeforrt a közönség szemében. Műsorszámaikban nem politizálnak, de törekednek a tartalomra és a mondanivalóra, hiszen a két humorista felvállaltan szeret az embereket érintő hétköznapi problémákról beszélni a tőlük megszokott stílusban. Aradi Tibor és Varga Ferenc József több, mint egy évtizedig voltak tagjai a Mikroszkóp Színpadnak, rendszeresen láthatóak a Dumakabaré című műsorban, a Showder Klubban és a Comedy Centralon. A Rádiókabaréban is több mint 10 éve hallhatjuk őket minden adásban. Munkájuk elismeréseként mindketten megkapták a magyar humoristák két legrangosabb díját, a Bonbon-díjat és a Karinthy-gyűrűt. Április 21-én tehát, 19 órától várnak minden humorkedvelőt a Móricz Zsigmond Művelődési Központba, ahol személyesen, a két nagy humor „Bonbonnal” találkozhatnak az érdeklődök.

fotó: atv.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Aktív iskola - Egészséges táplálkozás hete

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!