Versenyről versenyre utaznak a barcsi hangszeres növendékek

Négykezesre készülnek jelenleg a barcsi zongoristák, de a versenyzést, már ősszel megkezdték. Részt vettek tehetséges zongoristák pécsi találkozóján, ott Manka Bálint, Erdelecz Dorina, Bogdán Kata és Kecskeméti Endre képviselte a barcsi iskolát, majd következett a Rév Lívia III. Dunántúli Regionális Zongoraverseny, Baranya, Somogy, Tolna és Zala legjobbjaival. 

„ Itt a barcsi Tóth Krisztina növendékei közül Manka Bálint első helyezést ért el, Erdelecz Dorina harmadikat, Bogdán Kata pedig különdíjjal ért haza.  Nagyné Németh Henriette felkészítésében Horváth Kristóf ért el harmadik helyezést , valamint Borondics Sára is nagyon szépen szerepelt.”
Remekeltek fúvósaink is a VI. Csupor László Dél-Dunántúli Regionális Fafúvós Versenyen. Sok szereplős, színvonalas, nehéz verseny volt, ezért is büszkeség, hogy az egyik legfiatalabb növendék, a Homokszentgyörgyön tanuló Hegyi Viola különdíjas lett, felkészítője pedig, Kollát Attila - aki közel 10 diákkal utazott a megmérettetésre -, elnyerte a tanári díjat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!