Végleges helyére került a milleniumi tölgy emlékfája

Végleges helyére került Barcs milleneumi tölgyének emlékfája. A templom és a Trianon emlékmű között helyezték el a fát a Hősök terén. Az elhelyezkedés most egy hármas egységre utal. Az emlékművet Tóth Dávid álmodta meg, a szobron lévő erezetek az ország szétválasztására utalnak, az azt körülvevő kavics folyamok pedig a Dráva folyását jelképezik.

Így tulajdonképpen a fa egyfajta gerincként jelenik meg a hármas kompozícióban. A Hősök terén ezen kívül még az Arany János Általános Iskola felőli oldalon végig ültettek apró levelű hárscsemetéket is a tegnapi nap folyamán. Tavasszal folytatódnak a munkálatok a Zöld Város program keretin belül. Fenyősi Andrea szerkesztőségünknek elmondta, a jövő évi munkálatok folyamán levendulát, hortenziát, ginkó bilobát is ültetnek majd, hogy tovább szépítsék vele a város zöld környezetét.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!