Véget ért a Mobilitási Központ nyári szolgáltatása

Üresen áll a csónak, nem indulnak már virtuális vízitúrák sem, és nem fogadja a kirándulókat, a túrázókat, a kerékpárkölcsönzőket sem a barcsi kikötőben álló Mobilitási Központ. Szeptember 30-án véget ért az első nyári idény.
 

Ebben az évben még csak ismerkedtek a helyiek, és a távolabbról érkezők is a szolgáltatásokkal, de igazi nagy siker, hogy a kerékpárkölcsönzés lehetősége a valóban távolabbról érkezőkkel is megismertette környékünket.
Veszner Ádámné, az épületet üzemeltető Móricz Zsigmond Művelődési Központ igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, már májusban 60 kerékpárt béreltek a Mobilitási Központtól, majd júniusban és júliusban 67, illetve 55 bringát kértek, de augusztus és szeptember is 39 illetve 18 kölcsönzést hozott.
Nagyatád, Szigetvár, Siófok, Budapest, Kápolnásnyék, Nagybaracska, Tapolca, Balatonfüred, Gyékényes, Somogyszob, Pécs, Véménd, Kálmáncsa, Zákány, Hajdúböszörmény, Szentlászló és Szentkirályszabadja településekről is érkeztek hozzánk kerekezők, a barcsiak mellé.
Jó hír, hogy a csoportos kerekezők, előzetes bejelentkezéssel, továbbra is kölcsönözhetnek kerékpárokat a művelődési központtól.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Megemlékezés az Aradi Vértanúkról

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!