Vasárnap délután meggyújtották a harmadik gyertyát is Somogytarnócán

Advent harmadik gyertyáját immár a Faluházban gyújtották meg vasárnap Somogytarnócán, színes kis programot állítottak össze a szervezők.

Otárticsné Hosszú Melinda, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ munkatársa szerkesztőségünknek elmondta: sokáig kérdéses volt, hogy megtarthatják a faluházban az ünnepséget, de a hidegre való tekintettel és a járványügyi szabályok pontos betartása mellett, úgy döntöttek az intézményben szervezik meg a harmadik gyertyagyújtó ünnepet. A műsor kezdetén Szalai Csilla, alpolgármester asszony köszöntötte az egybegyűlteket, majd a falubeli gyermekek egy kis karácsonyi történtet és egy verset adtak elő a nagyérdemű számára, ezek után pedig a Vikár Béla Művészeti Iskola táncszakos növendékei, Vránics Eszter felkészítésével adtak elő egy műsort.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!