Várják a védőoltást Csokonyavisontán a bentlakásos idősotthonban is

Ma a jókívánságok közül az egészségre vonatkozó a legfontosabb, magánemberként, munkahelyen egyaránt - mondta a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke a Híd TV hétfő esti műsorában. Reiz Tamás úgy fogalmazott a Barcsi Krónika vendégeként, hogy a társulás célja biztosítani, az intézmények dolgozóinak és látogatóinak, ellátottjainak, védelmét és egészségét. Minderről a csokonyavisontai idősek otthona kapcsán beszélt, ahol decemberben jelent meg a vírus.

Mára, azaz január közepére kezd normalizálódni a helyzet, amikor már elmondható, hogy a betegek gyógyultak és az ápoló személyzet is szokásos munkarend szerint dolgozik. A bentlakásos intézmény 26 ellátottjából 17 lett vírusos, közülük ketten elhunytak. A 16 dolgozóból 8 kapta el a koronavírus fertőzést, így a megnövekedett feladatokat fele akkora létszámmal kellett megoldani. A feladatellátást ez már veszélyeztette, de túlórákkal sikerült áthidalni ezt a nagyon nehéz időszakot. Most lassan minden visszatér a régi kerékvágásba a társulás elnöke szerint, de megnyugodni csak az oltást követően lehet, amit már nagyon várnak. A dolgozók és a gondozottak is nagyobb biztonságban érezhetik majd magukat, ha a következő hetekben megérkező védőoltást felveszik.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!