A vállalkozói egyesület tagjai sem találkozhatnak az év végén Barcson

Nem volt könnyű a vállalkozók élete 2020-ban Barcson sem. A Barcs és Térsége Vállalkozók Egyesülete élete kissé felborult, hiszen a tavaszi egy-egy rendezvényük után az ősszel teljesen le kellett mondaniuk az összejövetelekről.

Rideg Gábor, a Barcs és Térsége Vállalkozók Egyesületének elnöke a BarcsMédia kérdésére elmondta, hogy szeptemberben, októberben ugyan még találkoztak, de már novemberben egyrészt nem is lehetett, másrészt érezték, hogy nagyon nagy kockázatot jelentene. E miatt sajnos a kommunikáció is megszűnt az egyesület és tagjai között, mert a fórumaik rendszerint személyesek. Így nagyon nehezen jutnak el az információk a tagokhoz. Ahogy az az ország többi részén is érzékelhető az vendéglátás, szállodaipar, turizmus ágazatban dolgozók lényegesen rosszabb állapotban vannak. Akik úgymond alaptevékenységet végeznek és az alapvető karantén szabályok vagy távolságtartási, fertőtlenítési szabályokkal tudtak élni, azoknál nincs komolyabb probléma. Persze a kereskedelem, szolgáltatás, szépségipar ezek mind-mind nehéz helyzetben vannak. Végtelenül sajnálatos ez a dolog. Az egyesületnek igazából az információ megosztáson kívül más fegyver nem áll rendelkezésre.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!