Vadászképzés is lesz Barcson

A KSZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium egy új képzést indít az idei ősztől. A választható szakok között megjelenik a vadászoktatás is.
Madarász Zsuzsanna az intézmény igazgatója nyilatkozott a Nyílt nap alkalmával a Híd Televíziónak és akkor elmondta, hogy a következő tanév egyik újdonsága az okleveles technikus képzés, valamint az újra induló turisztika szak mellett, egy új képzési forma indítása. Ez pedig a vadászképzés.

 

 

„ Az erdészet területén olyan jelzések érkeztek hozzánk, hogy igény keletkezett vadászképzésre is. Ezt a hiányt igyekszünk pótolni. Önálló vadásztechnikus képzés nem létezik, nálunk is az erdésztechnikus képzésen belül lesz választható két szakmairány, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás. Ez utóbbi keretében szerezhető meg a vadásztechnikus végzettség. Ezt a gyerekeknek sem most kell kiválasztaniuk, hanem majd, ha 11. évfolyamba lépnek. Az elképzelésnek megfelelően azonban magasabb keretszámmal indulunk, a tavalyihoz képest dupla keretszámot kaptunk, és mindenképpen határozott célunk az, hogy a vadászat irányába is elmenjünk, tehát biztosítsunk erre lehetőséget..” - hangzott el a Híd Televízió hétfői hírmagazinjában. A Barcsi Krónika elérhető a BarcsMédia honlapján, Facebook oldalán és YouTube csatornáján.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2023. december 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!