Újraindulnak a barcsi szépségszalonok is

Kezd visszatérni az élet a barcsi szépségszalonokba is. A Híd Televízió Barcsi Krónika című műsorában a manikűrösök és a fodrászok tapasztalatait összegezzük. 

A korlátozások idején nagy szigor mellett az egészségügyi gondok miatt manikűröshöz, pedikűröshöz fordulók egy részét igyekeztek ellátni a szolgáltatók, de a kényszerű zárás idején gyakorlatilag bevétel nélkül maradt ez a szektor. A fodrászok és műkörmösök ezekben a hetekben igyekeznek utolérni magukat, hiszen sok az egyszerre érkező vendég. Kényszerpályán voltak a szépségiparban dolgozók Barcson is, hiszen egyszerre kellett megfelelni az előírásoknak amelyek csak rövidített vagy semmiféle nyitva tartást nem engedélyeztek, illetve feleannyi munkaórában a vendégkört is meg kellett tartaniuk a szolgáltatóknak. A kényszer nem volt kicsi, hiszen a jobbára egyéni vállalkozóként dolgozó hölgyek csak magukon tudtak spórolni a korlátozások idején. Ennek ellenére a fejlesztéseket átütemezik, de igyekeznek idén megvalósítani. Bővebben ma este 18 óra 50 perckor nézhetik meg riportunkat a Barcsi Krónikában, a Híd Televízióban. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!