Újra fogadja tanulóit az ipari

A kormányzati rendelkezések értelmében a szakmunkásképzők megnyithatták kapuikat, és ezzel a lehetőséggel élt a Kaposvári SZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája is. Az okok között szerepelt, hogy a digitális munkarend zárásaként a gyermekeknek maradt még két hetük arra, hogy szülői engedéllyel, az osztályfőnökökkel egyeztetve, biztonságosan pótolják hiányosságaikat.

A szakmai gyakorlatok maradtak így a tanév végére, aminek a pótlása és a nyári gyakorlatok előkészítése az aktuális feladat. A felsőbb éveseknél a szokott módon tanulószerződéssel a vállalatokhoz való kiszervezés történik meg egyeztetésekkel, hogy kit, mikor milyen körülmények között tudnak fogadni, akár most vagy augusztusban. Az elsősöknél pedig, akik most fejezték be a kilencedik évfolyamot most kezdődik a gyakorlati hely keresése. Személyes jelenlét nélkül ezt nem tudják megszervezni, mindenképp szükséges a gyerekek korrekt tájékoztatása. Csonka Zoltán az intézmény igazgatója hangsúlyozta, hogy most elsősorban a kilencedikes évfolyamra fókuszáltak az iskolapadban, hiszen számukra az az elsődleges, hogy a tanév sikeres legyen. A tizedikesek szakmai képzőhelyeiken folytatják majd szakmai gyakorlatuk pótlását, a végzősök pedig vizsgakötelezettségeiknek tesznek eleget.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!