Újabb zeneiskolás, ezúttal énektanszakos sikerek

Online térbe szorultak a művészeti iskolások az oktatás és a versenyzés terén is. Sikerek azonban most is vannak.
 

A Bonyhádi Általános Iskola Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskolája a Hangok Világa Alapítvánnyal karöltve második alkalommal rendezte meg a Virányi Sándor Regionális Magánének Találkozót, ahol Bruszelné Petrákovics Ilona növendékei közül Pörge Zsófia és Rapkai Réka ezüst, Tratnyek Sára bronzminősítést értek el. Az első alkalommal bronzminősítéssel és különdíjjal érkeztek haza a barcsi növendékek.
Vránicsné Jancsi Erika, a Barcsi Vikár Béla Művészeti Iskola igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, hogy nagyon kevés megmérettetési lehetőségük van az ének tanszakosoknak, ezért igyekszenek mindegyiken indulni. A bonyhádi versenyen kívül Baján rendeznek még régiós versenyt. Ez most, az idei, online térbe szorult, mint minden más művészeti iskolás verseny. Barcson két évtizede fogad a magán ének tanszak növendékeket. Először felnőttek vettek rajt részt, Sass Irén, majd Veres Kimpf Mária, és Vucsetáné Jekl Erika irányításával, most pedig Bruszelné Petrákovics Ilona a tanszak ének tanára.
Jó hír, hogy sikerek a pandémia ellenére is vannak, és régen is voltak, elég csak két nevet említeni, az operett és musical előadások szereplői közül, akik itt kezdték pályafutásukat, Katcz Zsófia és Lipics Barna.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!