Újabb támogatáshoz jutott az Őrláng Egyesület

Százötvenegy önkéntes mentőszervezet, köztük a Barcsi Járási Boróka Mentőcsoport, Őrláng a Civilekért Egyesület jut 2021-ben központi forrásból pályázati támogatáshoz. Az erre vonatkozó döntést május 12-én hagyta jóvá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.

Az önkéntes mentőcsoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését kilenc évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelem egységeinek munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányításával működni.  A barcsi Őrláng Egyesület 387 910 forinthoz jut, amit ruházati termékekre, gépjárműhöz köthető költségekre, valamint üzemeltetési, fenntartási és karbantartási költségekre költhetnek majd. Az önkéntes mentőszervezetek fejlesztésének elsődleges célja a települések önvédelmi képességének erősítése volt. A szervezetek bevonásával emelkedik azoknak a száma, akik helyben szerepet tudnak vállalni a károk, különös tekintettel a viharkárok felszámolásában és a helyreállítási munkálatokban. Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében. 

A mentőszervezetekben tevékenykedők létszámának növekedésével arányosan beavatkozásaik száma is emelkedett, tavaly összesen 2 ezer 249 katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz nem elegendő az önkéntesek elhivatottsága és szakmai tudása, megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő technikai eszközökre is szükség van. 

Fotó: Őrláng Egyesület 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!