Újabb szakmai programon vettek részt a DVK-s erdész tanulók

A 40. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállításon vettek részt a Dráva Völgye Középiskola erdész szakos tanulói. Január végén négy napon át közel 200 kiállító várta az érdeklődőket Magyarország legjelentősebb agráripari találkozópontján, ahová a KSZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium erdész tanulói is ellátogattak.

Ahogy azt az intézmény közösségi oldaláról megtudtuk, a nagyszerű élmény mellett komoly szakmai tapasztalatot is jelentett a diákok számára a program, hiszen korszerű mezőgazdasági gépeket, díjnyertes termékeket láthattak, megismerkedhettek a különböző technikai innovációkkal. A kiállításon az erdészeti és faipari gépeket is forgalmazó vállalkozások is jelen voltak, így a diákok láthattak csúcskategóriás kihordó szerelvényeket, csörlőket, darukat, erdészeti zúzó- és marógépeket, és még a fafeldolgozás gépeit is, mint például körfűrészeket, hasítógépeket, kazánokat. A látottakat a szakmai képzés több területén is hasznosítani tudják az erdész tanulók. Az utazás az Agrárminisztérium támogatásával valósult meg a Dráva Völgye Középiskoláért Közhasznú Alapítvány közreműködésével.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!