Újabb közös fúvóskoncert

Újra élvezheti a közönség a barcsi és a viroviticai rezesek közös játékát. Ezúttal a horvát oldalon.

A januári, Barcson rendezett évköszöntő koncert után, március 16-án, este 7 órakor, Viroviticán vár minden érdeklődőt a barcsi és a viroviticai zenekar. Szinyákovics Gyula, a Barcsi Fúvószenekar és Mazsorett Egyesület vezetője szerkesztőségünknek elmondta, hogy mióta, tavaly augusztusban, átvette a barcsi fúvósok irányítását Silvio Palos, a viroviticai zenekar karnagya, azóta teljesen megújult a repertoár, melyről most a közönség is meggyőződhet. Szinyákovics Gyula hozzátette, hogy gőzerővel készülnek fennállásuk jubileumi évfordulójára. Októberben tartják az 50 éves Barcsi Városi Fúvószenekar ünnepi koncertjét, melyhez a tervek szerint egy kiállítás is társul majd.
Most azonban előbb március 16-án vár mindenkit nagy szeretettel a Gradska Glazba Virovitica, és a Barcsi Városi Fúvószenekar, Verőcén, a házigazda rezesek születésnapján, a színházban.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!