Újabb keresztény közösség alakult Barcson

Barcsiókia néven keresztény fiatalokból álló civil csoport alakult Barcson. A Logosz Egyesület és a Barcsi plébánia támogatásával működő közösséget 12-16 év közötti fiatalok alkotják.
 

Szeptemberben, Budapesten, több mint 5000 fiatal kereszténnyel közösen részt vettek az un ForrásPont találkozón, majd október elején megtartották az első Barcsiókia- délutánt, sok vidámsággal, zenével és játékkal. Fórumot is rendeztek, melyen Kisiván Csaba atya válaszolta meg a névtelenül feltett kérdéseket, sőt még egy tanúságtételre is sor került.
A következő találkozót november elején tartják, de addig is végeztek egy kis önkéntes munkát a barcsi, Bem utcai közösségi háznál.
A Kaposvári Egyházmegye közösségi oldalára azt írták magukról, hogy olyan közösséget szeretnének kialakítani, mely a későbbiekben támaszt és egyfajta otthont is jelent számukra, ahol igaz barátokra lelhetnek, és ahol olyanokkal találkozhatnak, akik azonos értékrenddel rendelkeznek.
A barcsi szerveződés a hazai antióchiás mozgalom része. (Antióchiában nevezték először a keresztényeket, keresztényeknek Szent Pál térítését követően.) Jelenleg Siófokon és Nagykanizsán működik nagy létszámú antióchiás csoport.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!