Újabb egyeztetés a M60-as ügyében

Újabb egyeztetések történtek a M60 autót ügyében, Koós Csaba, Barcs város polgármestere a napokban ült ismét tárgyaló asztalhoz az érintett felekkel a téma kapcsán. A városvezető a testületi ülésen számolt be Barcs Város képviselőinek és az ülésen megjelenteknek a projekt jelen állásáról.

Koós Csaba elmondta: ezúttal a város határába tervezett körforgalmi csomópontok terveivel ismerkedtek meg, melyek javaslatát május hónap végéig kell bemutatni az illetékeseknek az Információs és Technológiai Minisztérium részére. Ezután – amint azt a polgármester elmondta - egy zsűri elé kerülnek a tervek, ahol különböző pontozási rendszer alapján bírálják el azokat, ezen az esemény az önkormányzat is jelen lehet meghívott vendégként. Koós Csaba hozzátette: a tervek elfogadásához több szempontot is figyelembe vesznek az ítészek, mint például, hogy mekkora területet foglal el, illetve hogy milyen mértékben zavarja a lakosság nyugalmát az esetlegesen felmerülő új zajforrás. A polgármester elmondta: jelenleg itt tart az egyeztetés, de „haladunk előre, és ütjük a vasat, hogyha elkészül a terv, akkor lépjenek tovább, és érjen végre az M60-as ide Barcsra.”

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!