Új tanévhez új óvoda: átadták a felújított Szent István utcai óvodát

Tegnap este gyermekénektől volt hangos a barcsi Szent István utcai óvoda előtti tér, hiszen most adták át ünnepélyes keretek között a kívül is és belül is teljeskörűen felújított épületet.

Ráfért már az újítás, hiszen mint ahogy Szabóné Bodor Beátától, vezető óvónőtől megtudtuk: az épületet 1978-ban adták át, ezért már időszerűvé vált annak korszerűsítése. Több mint 70 kisgyermek szeptember elsején többek között újonnan festett falakkal, - azon természetesen az óvó nénik által festett rajzokkal – , új burkolattal,  kisasztalokkal, sőt fejlesztő szobával „felszerelkezve” vehette birtokba az épületet. Karvalics Ottó polgármester kérdésünkre elmondta: a felújításhoz pályázaton nyert 30 millió Ft-os keret nem volt elég, ezért közel 10 millió forinttal támogatta az önkormányzat az építkezést. A polgármester kiemelte: egy idegen közel sem érez akkora felelősséget, mint egy helyi vállalkozó, így ha mód van rá, és a jogszabályok is engedik, akkor minden esetben barcsi illetékesek végzik a felújítást.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Ének, zene, tánc, grafika és kézművesség egy helyen

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!