Új helyszínen is alkottak a Szentesi Négyek

Október hónapban a szüret adta a témát a Szentesi Négyek társaságának, ezúttal azonban nem csak a megszokott helyen történt a megvalósítás Pavlovics Istvánné, az Ürmös István Faluház gondnoka szerkesztőségünknek elmondta, ezúttal nem csak a falu központjában álló sátrat töltötték meg élettel, a buszmegállót is berendezték a témának megfelelően.

A sátorban a népviseletbe öltöztetett szüretelők mellett saját termések is fellelhetőek, a napraforgót a saját maguk által megtermesztett kukoricákból készítették el. A kompozícióban ezúttal Pista bácsi az újbort kínálja, Panni néni pedig kukoricát kopoz. A faluház gondnoka szerkesztőségünknek elmondta: fontos dolog a csapat életében, hogy ezeket a kis összeállításokat hónapról hónapra elkészítsék, ezáltal a faluban élő fiatalok megismerhetik a különböző időszakok eseményeit és a népszokásokat. Az őszi kompozíció kiválóan díszíti a falu központját és nem utolsó sorban még közelebb hozza a falubelieket egymáshoz maga a megvalósítás és a kivitelezés folyamata.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Ének, zene, tánc, grafika és kézművesség egy helyen

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!