Tűz és víz találkozása a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely új tárlatán

Megnyílt N. Pintér Mária „Találkozások” című kiállítása Barcson, a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhelyen. A megnyitón Koós Csaba tanácsnok a kultúra fontosságára hívta fel a figyelmet és arra, hogy ennek közvetítésében a kiállítóhely tárlatai nagy szerepet vállalnak, hisz segítenek közelebbről megismerkedni egy-egy művészeti ággal, és egy-egy művésszel, most pl. egy textiltervező-iparművésszel.
 

N. Pintér Mária szerkesztőségünknek elmondta, hogy ő inkább csak textilművésznek tartja magát, és sajátos technikáját is ezen a téren fejlesztette ki. A nagy méretek elérése érdekében ő ugyanis ötvözi a hagyományos gobelin technikát a nemezeléssel. A látogatóknak azt ajánlja elsősorban a színek játékára figyeljenek. hagyják, hogy ezek hangulata magukkal ragadják őket.
Inkei Farkas Márton, a kiállítást megálmodó és Barcsra hozó Fiume Barátai Egyesület elnöke úgy fogalmazott, azért is áll közel szívéhez ez a táralt, mert nagyon sok alkotásban jelen van a víz, mely az Adriára emlékeztet mindenkit.
Vekkeli Józsefné, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke a művészéletútjáról szólva említette meg, hogy N. Pintér Mária, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola diákja majd tanára, ibafai születésű és művei leginkább természetábrázolásról szólnak és szinte mindegyikben jelen van a spiritualitás. A barcsi tárlat, a tűz és víz, mint ellentétpárok találkozásáról szól.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Önkormányzati választások 2019. - Polgármesterjelöltek vitája

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!