Tüntetők és szimpatizánsok fogadták Gyurcsány Ferencet Barcson

Utcafórumon népszerűsítette az előválasztáson induló jelölteket Gyurcsány Ferenc Barcson. A volt miniszterelnököt tüntetők és szimpatizánsok fogadták, a két tábor közelsége ellenére nem történt atrocitás.

A DK a barcsi központú Somogy 2. választókerületben Remes Gábor tanárt indítja. Őt és a miniszterelnök-jelöltségért ajánlást gyűjtő Dobrev Klárát is támogathatták szignójukkal a barcsi Testvérvárosok terén. Gyurcsány Ferenc a Híd Televízió kérdésére elmondta: a barcsi központú választókerületben nem sikerült megállapodniuk az ellenzéki pártoknak. Eddig a Jobbik nevezte meg Ander Balázst indulóként, a DK pedig Remes Gábort. Remes Gábor jelöltsége kapcsán a párt elnöke úgy fogalmazott: „egy ismertebb politikus előnnyel indulhat az előválasztáson, vagy éppen hátránnyal, mert ismerik és tudják, mi fán terem.” A volt miniszterelnök ellen közel annyian demonstráltak a Testvérvárosok terén, ahány szimpatizáns megjelent a DK fórumán, mindkét oldalról néhány bekiabálás hangzott el. „Hazaáruló!”, „Egyszer már tönkretettétek az országot!”, „Nem kérünk a szemkilövetőkből!” feliratú táblákkal fogadták Gyurcsány Ferencet, de mind a demonstráció, mind pedig az utcai fórum békés vitával zárult le.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!