Túljelentkezés a barcsi menhely diákmunkáján

Két hónapra kerestek diákmunkásokat a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület menhelyéhez, de a vártnál többen jelentkeztek, így nem tudnak mindenkit fogadni.

Júliusra és augusztusra kerestek diákokat a barcsi menhelyre, hogy az ott élő 90-100 kutya ellátásában segítséget nyújtanak. Biczák Balázs, a menhely vezetője elmondta, hogy a két hónapra két-két főt kerestek, de mintegy öten, hatan jelentkeztek egy hónapra. Ennyi embert nem tudnak fogadni, így a végül kiválasztott 4 fő feladata a kutyák utáni takarítás, mosogatás, ételkészítés, etetés és a kiskutyákkal való játék és foglalkozás lesz, mindezt pedig hat órában kell majd megtenniük. A kisebb létszám azért is fontos, mert az ebeknek számít, hogy ugyanazzal az emberrel találkozzanak nap, mint nap, így jobban megszokják az illetőt és az ételt is készségesebben fogadják el.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!