Továbbra is érvényes a jól bevált óvintézkedés sorozat a rendelőben

Nem történt változás a Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Intézmény működésében, vagyis továbbra is azok az elrendelt óvintézkedések érvényesek, melyek eddig is megszabták az ellátást.

Dr. Kisimre László igazgató mondta el szerkesztőségünknek, hogy a rossz idő beállta konfliktus forrás lett, többen az intézmény falain belül szerették volna eltölteni szabadidejüket. A főorvos azonban felhívja mindenki figyelmét arra, hogy érvényes továbbra is az a rendelet, miszerint csak azok tartózkodhatnak a szakrendelőben, akiknek megbeszélt időpontjuk van. A belépéshez pedig ugyan úgy szájkendő szükséges, maradt a kikérdezés, a kézfertőtlenítés, és kérik az előjegyzéshez való igazodást. Sem előbb, sem kísérővel nem érdemes érkezni, és a ház falain belül sem lehet maradni a szolgáltatás, vagy ellátást követően. A rossz idő beálltával sem enyhítenek ezeken az intézkedéseken.
Azt is megtudtuk, hogy az egynapos sebészeten illetve bármilyen sebészeti beavatkozás előtt kérik az oltásigazolást, vagy a 48 órán belüli negatív PCR teszt felmutatását.
Dr. Kisimre László azt is elmondta, hogy a járóbetegellátó minden dolgozója felvette mind a két oltást. Két személy nem tett ennek a kötelezvénynek eleget, közülük az egyik, aki nyugdíjas volt, visszament nyugdíjba, a másik személy pedig kérte 40 éves nyugdíjazását.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. október 4.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!