Továbbra is csak védettségi igazolvánnyal tartózkodhatunk a vendéglátóhelyek belső tereiben

A vendéglátóhely belső tereiben továbbra is csak a védettséget igazoló okmánnyal rendelkezők foglalhatnak helyet, az igazolvány mellé a személyazonosságot igazoló dokumentumot is elkérheti a felszolgáló.

Takács Tibor, a Két Tibor Kft. ügyvezetője szerkesztőségünknek elmondta, az ajánlások és a jogi szabályozások pontosan megfogalmazzák, hogy mire van jogosultsága és kötelessége a vendéglátósoknak. Ezek ismeretében tehát joga van a vendéglátónak a védettséget igazoló okmányt, és annak jogos használatáról való meggyőződése érdekében a személyazonosságot igazoló okmányt is elkérni a vendéglátóhelyre betérőtől. Az ügyvezető hozzátette: a 18 éven aluli gyermekek védettséget igazoló okmánnyal rendelkező személy kíséretében léphetnek a vendégtérbe, ha azonban a védett felügyelő távozik a zárt helységből, a fiatalra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mind az igazolvánnyal nem rendelkezőkre, tehát a továbbiakban a kerthelységben kell helyet foglalniuk. A zárt térben való tartózkodás szabályai ugyanúgy vonatkoznak oltottra és oltatlanra is, tehát amikor valaki fizetés, mosdóhasználat vagy rendelés miatt tartózkodik a vendégtérben köteles maszkot hordani. Takács Tibor elmondta: a szabályok betartása és azok betartásának megkövetelése közös érdek a konfliktusok elkerülésének érdekében.

 

fotó:infostart.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!