Toldi korába repítették egy héten keresztül az Aranyos diákokat

Pénteken zárult az Arany János Általános Iskolában a Lovagok hete, vár épült az aulában, lovagokat és apródokat avattak az iskola diákjai között. Horváth Edit, az intézmény vezetője szerkesztőségünknek elmondta: Az ilyen tematikus hetek sokkal szélesebb látókörrel tudják felvértezni a gyermeket egy adott időszakkal kapcsolatban, játékos formában, kreatív, interaktív előadásokon keresztül ismerhetik meg jobban egy adott korszak jellemzőit, kicsik és nagyok egyaránt.

A programok között szerepelt a Siklósi Sárkányos Lovagrend előadása és korabeli fegyverzetek bemutatása, melyet kicsik nagyok egyaránt élveztek. Szabó Gergő, a lovagrend vezetője szerkesztőségünknek elmondta: céljuk, hogy ebbe a mai digitális világba ne a számítógép kösse le a gyerekeket, illetve ezeket az élményeket, melyeket ők próbálnak átadni ne a számítógépes játékokon keresztül tapasztalják meg, vagy a filmekben. A Siklósi Sárkányos Lovagrend tagjai egy interaktív történelem óra keretin belül mutatták be a Toldi korabeli fegyvereket és páncélokat, a diákok felpróbálhatták a mellvéreket, kezükbe foghatták a kardokat és felölthették a sisakokat is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!