Toborzó tábort zártak a barcsi karatékák

28 gyerek vett részt az idén második alkalommal megszervezett karate toborzó táborban. Az érdeklődés jóval nagyobb volt az idei évben – mondta el megkeresésünkre Erdős Martin társedző, aki szerint a megnövekedett érdeklődés a tavalyi tábor sikerének köszönhető, sok növendék volt a tavalyi toborzó táborban, akik most új barátot hoztak magukkal. A tábor megszervezésében és lebonyolításában sok szülő vett részt, segítségükkel sikerült megoldani a gyermekek napi háromszori étkeztetését, kíséretét és felügyeletét is.

Az elsőnap az ismerkedésről szólt, a táborozók egymást és a karate sportágat ismerhették meg, kedden már edzéssel telt el a nap, szerdán a Drávai Szabadstrandon folytatódott a program, ahol a folyó történtével ismerkedtek és játékos vetélkedővel mérték össze tudásukat és erőnlétüket a karatékák. Csütörtökön a barcsi strandon töltöttek el egy jó hangulatú napot a résztvevők, pénteken pedig az edzőteremben vettek részt csapatokra osztva egy sport és egy karate kvízben, ahol jó eredményekkel szerepeltek a táborozók. A társedző elmondása szerint egy nagyon jó kis csapat jött össze, a gyerekek jó élménnyel mesélnek a táborról, és mindent megtesznek azért, hogy a következő évben hasonlóan színvonalas tábort szervezhessenek meg.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!