Többet ad az állam egyes kötelező feladatokra idén

Jobban finanszírozza az állam a kötelező feladatok egy részét az idei évben, ez javítja a költségvetés pozícióit is Barcson – mondta el Karvalics Ottó, Barcs polgármestere. Ennek ellenére a kötelező feladatokat az állam nem finanszírozza le 100%-ban.

1389 kisgyereknek az étkezéséről gondoskodik Barcs, és hozzá kell tenni az állami forráshoz, hiszen a kapott pénz nem elég. Tény: az idei évben nőtt az állami támogatás, és kevesebbe kerül az önkormányzatnak a gyermekétkeztetés, mint eddig.  A bölcsődei és óvodai ellátáshoz 10 millió forint felett összeget adott 2016-ban az állam, ez közel 40%-kal nőtt az idei évre. A legnagyobb mértékű emelés, az a temetők fenntartása terén tapasztalható. 2016-ban mindössze 100 ezer forintot adott az állam, de idéntől ez 7 millió forint feletti összeg lesz. Több javaslat is érkezett írásban és szóban is a barcsi büdzséhez, hiszen cégek és magánszemélyek is tettek javaslatokat, ezek többségét beépítették a költségvetésbe. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!