Teltház a somogyi covid-osztályokon, várják a gyógyultak vérplazmáját

Információink szerint beteltek a somogyi Covid-osztályok, újabb ágyakat kellett biztosítani több kórháznak ahhoz, hogy el tudják látni a fekvőbeteg-ellátásra szoruló koronavírusos betegeket. 

Nagyatádi és barcsi fertőzöttektől megtudtuk: kórházba került ismerőseik, családtagjaik állapota nagyon rövid időn belül romlott le annyira, hogy kórházi ellátásra szorultak. Közülük sokan oxigént kapnak, de nem szorulnak lélegeztetőgépre. A BarcsMédia információi szerint lejárt a türelmi idő, a rendőrség már büntet a közterületen a maszkviselés elmaradása miatt is. Továbbra is plazmaadásra kérik azokat, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, mert egyre több a segítségre szoruló beteg – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat. A szolgálat már március elején közleményben jelezte: „Egyre több a plazmakezelésre szoruló beteg, ugyanakkor csökkent a jelentkező gyógyultak száma. A jelenlegi donorszám még többszöri plazmaadással sem elégendő a drasztikusan növekvő igények kielégítéséhez”. A kórházakban fekvő koronavírusos betegek kezelése sokkal hatékonyabb, ha olyan embertársuk vérplazmáját kapják meg, aki már átesett a Covid-19 fertőzésen. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!