Tekeverseny és táncház a horvát nemzetiségek hétvégi programpalettáján

Tekeverseny, kulturális programok és táncház szerepel a horvát nemzetiség hétvégi program palettáján, a nyárzáró Halászlé Főzőverseny után újra közösségi programmal készül Barcs Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata.

Csende Jánosné az önkormányzat elnöke szerkesztőségünknek elmondta, október 9-én, szombaton rendezik meg, az immár hagyománnyá vált tekeversenyüket, ahol a térségében élő horvát nemzetiségi csapatok méri össze tudásukat, persze nem kifejezetten verseny céllal, inkább a közös együtt szórakozás jegyében. A szombati sportprogramot követi egy kulturális esemény, 18 órától a Széchenyi Ferenc Gimnáziumban fellép a Biseri Drave tamburazenekar, a Kud Zorica Egyesület Ercsiből és a Podravina Egyesület. A nap végén egy állófogadás keretin belül pedig táncház várja az érdeklődőket, a Vizin Zenekar közreműködésével. Csende Jánosné elmondta, a horvát nemzetiség évek óta aktív rész a barcsi kulturális életnek, programjaikkal színesíteni kívánják a kulturális programok palettáját és megismertetni az embereket hagyományaikkal.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!