Tea és zsíroskenyér várta a felvonulókat a két településrészen Márton Napján

Minkét település rész első alkalommal tartott Márton Napi lámpás felvonulást, Drávaszentesen és Somogytarnócán a két nap alatt közel 90 gyermek és felnőtt vonult végig a falu utcáin.

Pavlovics Istvánné, a drávaszentesi Ürmös István Faluház gondnoka szerkesztőségünknek elmondta, 50 darab lámpást készítettek el előzetesen, és 48 darab lámpást sikerült is kiosztaniuk, ami nagy érdeklődést mutatott a program iránt. Kicsik és nagyok szüleikkel karöltve vitték a jóság és szeret lángját végig a falu utcáin, a felvonulást követően pedig mindenkit megvendégeltek egy pohár teára és a szelet zsíroskenyérre a faluházban. Somogytarnócán is szép számban gyülekeztek szerdán este a gyermekek, itt 35 résztvevője volt a Márton Napi Lámpás Felvonulásnak. Otárticsné Hosszú Melinda, a településrész faluházának gondoka és programszervezője szerkesztősünknek elmondta: eredetileg közös program lett volna a lámpás készítés, de a koronavírus világjárvány miatt nem mertek zárt téri közösségi programot tervezni, így az általuk készített lámpásokat a felvonulás napján osztották ki a résztvevőknek. A felvonulókat Somogytarnócán is zsíroskenyér és meleg tea fogadta a menet végén. Mindkét településrészen jól sikerült a kezdeményezés, bíznak benne, hogy jövőre újra megrendezhetik az eseményt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!