A tavalyi bajnokkal vívta meg első csatáját az FC Barcs
Szombaton vívta meg első bajnoki mérkőzését az FC Barcs férfi felnőtt labdarúgó csapata, hazai pályán a tavalyi bajnok Nagyatád FC-t fogadták a barcsiak. Pontot ugyan nem sikerült szereznünk, de a vezető edző értékelése alapján erre a teljesítményre lehet építeni.
Kezdetét vette az idei bajnokság, az FC Barcs csapata ezúttal is a Somogy Vármegyei I. Felnőtt férfi csoportjában indult, első mérkőzését pedig a bajnokság egyik fő esélyese, az Nagyatád FC ellen játszotta. A mérkőzés első felében a nagyatádiak már a 17. percben a hálónkba találták, nekünk sajnos nem sikerült találatot szerezni. A második félidőben is az atádiak hozták a gólókat, de Schenker Tibornak egyszer sikerült bevennie az ellenfél hálóját. Több találatunk azonban nem volt, így a nagyatádi csapat nyert 4-1-re, a három pont tehát hozzájuk került. Androsics András vezető edző így értékelte a mérkőzést: „A tavalyi bajnok és véleményem szerint az idei bajnokságnak is az egyik fő esélyese látogatott hozzánk. Hozzáállásban és akaratban felvettük a versenyt és ismét bizonyították a játékosok, hogy bőven van potenciál ebben a csapatban. Sajnos az eredmény nem tükrözi teljesen a mérkőzés képét, kis szerencsével akár sokkal szebben is alakulhatott volna. Úgy gondolom, hogy erre a teljesítményre lehet építeni, még ha sajnos pontot nem is kaptunk érte.” A következő fordulóban a somogysárdiak ellen kell megküzdeniük a barcsi darazsaknak, méghozzá idegenben, a Somogysárd SE sporttelepén, 2024.08.17. 17 órától.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!