Taroltak a Deákosok az Alkotói pályázaton

125 mű érkezett Somogyból az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának alkotói pályázatára. A kreatív alkotásokon keresztül az iskolások bemutatták a lakástüzek megelőzését, egyes kategóriában a deákos diákok bizonyultak a legjobbnak.

A téma nehéz volt – egyöntetűen így nyilatkozott a háromfős somogyi bírálóbizottság. Szabó Dóra, rajztanár, Őszi Zoltán múzeumpedagógus és meseillusztrátor, valamint Lang Róbert fotóriporter a zsűrizéskor nagyra értékelte a technikát – amely mögött észrevehető volt a felkészítő pedagógusok befektetett energiája -, valamint a humort. Hiszen bármilyen tragikus egy-egy lakástűz, ha annak megelőzésére némi szellemességgel hívják fel a figyelmet, az sokkal emészthetőbb – jegyezték meg az ítészek. Krám István tűzoltó ezredes, vármegyei katasztrófavédelmi igazgató az eredményhirdetésen hangsúlyozta: sokaknak sikerült teljesíteni a kihívást. Hiszen több diák is a konyhában, a gyerekszobában és a nappaliban, sőt a kémiaszertárban keletkező tűz bemutatásával hívta fel a figyelmet a füstjelző használatának fontosságára. Volt, aki az odaveszett drága süteményt sajnálta és hangsúlyozta: ha van egy olyan készülék a lakásban, ami időben jelzi a problémát, a tűzoltók – akikre mindig számíthatnak - több értéket tudnak megmenteni.

Eredmények:

Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága kategóriában, az alsó tagozatos diákok között:

1. Schiffer István Máté, Barcsi Deák Ferenc Sportiskola 

2. Huber Dominik, a Barcsi Deák Ferenc Sportiskola tanulója

3. Varga Csenge Boglárka, a Barcsi Deák Ferenc Sportiskola tanulója

 

Felső tagozat:

1. Turcsics Luca, Barcsi Arany János Ált Iskola

2. Kovács Anasztázia Patrícia, Csonka Bence Zsolt, Rostás Ramóna, a kaposvári Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Mószertani Központ 

3. Tóth Liliána, Barcsi Deák Ferenc Sportiskola

 

A füstérzékelő életet menthet szlogenhez készítettek pályázatot a legtöbben, az alsó tagozatos diákok közül a legeredményesebbek: 

1. Török-Kovács Dorottya, a Nagyatádi Bárdos Lajos Általános Iskola

2. Antal Mira, a Barcsi Arany János Ált. Iskola

3. helyezést ért el: Szarka Hanga, Barcsi Deák Ferenc Sportiskola

 

Felső tagozat:

1. Horváth Lilla, a Barcsi Deák Ferenc Sportiksola nevét tovább öregbítve. 

2. Vanya Vivien, a Nagyatádi Bárdos Lajos Ált Iskolát képviselve. 

3. Kovács Kevin Richárd, a Csurgói Rákóczi Ferenc Ált Isk diákja. 

 

Különdíj:

Bogár Máté, a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium tanulója. 

A Legkreatívabb somogyi iskola 2024 címet pedig idén is az az intézmény érdemelte ki, amely a legtöbb diákját mozgósította és bíztatta az alkotásra, ez az iskola pedig a Barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola. Az intézmény diákjai személyesen is találkozhatnak majd a rajzokon szereplő tűzoltókkal, az elnyert címmel ugyanis egy tűzoltó bemutató jár majd az alkotó kedvű diákoknak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!