Szünetel a vízszolgáltatás Vízvár-Bélavár-Heresznye településeken

A DRV Zrt. Barcsi Térségi Ivóvíz Művezetősége tájékoztatása szerint múlt hét pénteken műszaki hiba lépett fel a Vízvár-Bélavár-Heresznye településeket ellátó Vízvár telephelyű községi vízmű kútjánál.

A szivattyú iszapot rántott fel, emiatt a vízkitermelés megszűnt, a három településre vonatkozóan vízkorlátozást léptettek életbe. A vízellátás jelenleg a Bolhó központjában található, templom előtti tűzcsapról történik, amelynek forrása a barcsi vízmű, Bolhó település ugyanis Barcsról kapja a vizet.  A DRV Zrt. tartálykocsival szállítja át a vizet az érintett településekre, a vízvári vízműnél nem áll rendelkezésre térszíni tározó, így a lajtos kocsiból a METANUL-ba tárolják át a vizet. Ezzel a megoldással el lehetett érni azt, hogy kisebb nyomáson a fogyasztók továbbra is csapról tudnak vizet vételezni. Vízváron a templom előtti, eddig használaton kívüli tartalék kutat használatba helyezték, annak fertőtlenítése, bakteriológiai mintavételezése megtörtént. Jelenleg a kutat szivattyúzzák, a mintaeredmény megérkezéséig a csapadékelvezető árokba „dobják” a kitermelt vizet. A beindított tartalék kút a három település nyári vízigényét nem tudja teljes mértékben kielégíteni, így a kút sikeres beüzemelése esetén fenn kell tartani a tartályos szállítást is. A vízszolgáltatással kapcsolatos kedvezőtlen esemény várhatóan több hétig fog problémát jelenteni az érintett településeken.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!