Szóbeli érettségire készülnek a diákok

A 2020-as vizsgaidőszakban a kormány döntése értelmében csak írásbeli érettségiket szerveztek, szóbeli vizsgákra csak ott kerülhet sor, ahol a középszintű vizsga ezt megköveteli. Barcson mindhárom középiskolában lesz szóbeli vizsga.

A Széchényi Ferenc Gimnázium végzőseinek nagy részére vár szóbeli megmérettetés, hiszen a két tanítási nyelvű tagozaton szinte mindenki érettségizik célnyelvi civilizációból, melynek csak szóbeli része van. A szóbeli vizsgákra június 15 és 16-án kerül majd sor. A KSZC Dráva Völgye Középiskolában az érettségi vizsgák hivatalos lezárása a kijelölt „szóbeli” vizsganapokon történik, június 11. és 16. között. Szóbelizni csak azok a tanulók fognak, akik olyan tantárgyból érettségiznek, amelyeknek nincs írásbeli vizsgarésze, pl. testnevelés, illetve azok, akik az írásbeli vizsga alól valamilyen okból felmentést kaptak. Az érettségi bizonyítványt ekkor kapják meg a diákok. Június 15-én a KSZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája is tart szóbeli érettségit, információink szerint testnevelésből, és matematikából azoknak, akiknek írásbeli pontszáma nem érte el 25%-ot, de 12% felett volt.

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!