Szezonzáró túrát szerveznek a Somogyi Motorosok

Október 28-án, szombaton rendezi meg a hagyományos szezonzáró túráját a Somogyi Motoros Egyesület, melynek titkára, a túrák főszervezője, Jávorszki Tamás a Dráva Hullám egy korábbi Vekker című műsorában mesélt a túra útvonaláról és az azt kísérő programokról.

A Somogy, Zala és Veszprém megyéket érintő túra elsődlegesen a Nyugat-Balaton régió kincseinek bemutatását és népszerűsítését célozza, melynek során a motorosok bejárják a Balaton nyugati medencéjét és a Káli-medencét. Az egyesület titkára elmondta: évek óta hagyomány, hogy az egyesület az egész évet átölelő motoros túrák keretein belül fedezi fel az ország és legfőképp Somogyország csodáit. Az egyesület az évben több túrát is szervezett már, mint például a Balaton kerülő túra, vagy a Trianon emlékére megszervezett erdélyi túra, de a nyári túráik alkalmából több balatonfelvidéki várat is meglátogattak a motorosok. Az október 28-ai túra alkalmával először ellátogatnak Balatonszentgyörgyre, ahol a túra résztvevői közös ebéden vesznek részt. Ezt követően Zalaszántóra motoroznak, majd Tapolca, Káptalantóti és Balatongyörök érintésével érkeznek vissza Kaposvárra. A túra résztvevői Kaposváron, a Füredi úti MOL kúton gyülekeznek 9 óra 30 perctől, majd 9 óra 45 perckor indulnak Balatonlellére.

fotó: kaposvarmost.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Fiatalok az olvasás népszerűsítésért - László Patrik és a Barcsi Irodalmi Kör

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!