Szeptembertől indul a következő mazsorett tanulási időszak

Még egy tábor és aztán pihenés kezdődik a Vénusz Mazsorett csoportnál is, tudta meg szerkesztőségünk Dibuz-Pávics Judittól. Az együttes vezetője rádiónknak számolt be az idei sikerekről, az Európa Bajnokságon szerzett dobogós eredményekről és a következő tervekről.  

Dibuz-Pávics Judit elmondta, nagyon sikeres, de nagyon fárasztó év van a csapat mögött, mindenkire ráfér a pihenés, a feltöltődés, de erre nincs sok idő. Szeptemberben el kell kezdeni az új látványelemek gyakorlását, sőt, addigra már ki kell találni és meg kell álmodni az új formációkat, produkciókat. Ezekkel azonban nem csak a tavasszal kezdődő verseny időszakra készülnek, hanem az év végi gálára is. „ Idén 15 éves a csoportunk, úgy hogy a decemberi szokásos évzáró koncertre, előadásra, amit a Városi Fúvószenekarral együtt szoktunk rendezni, várható valami kis jubileumi meglepetés.”
 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!